Március 31-ig tekinthető meg könyvtárunkban az INEXTEX projekt kiállítása. A svédországból induló kezdeményezés itteni partnere a Csíki Székely Múzeum volt. A tárlat a 2 évig tartó projekt itteni résztvevőinek munkáiba tart bevezetést.
A kiállítás katalógusában a projektről a következőket olvashatjuk: „A divat, a tervezés és a belső díszítés területén történő termékfejlesztés célja a textilművesség területén ránk maradt hagyományok, tapasztalatok, és mindenek felett formai és tárgyi örökségünk hasznosítása volt.”
Hogy mit is kell ezen érteni, az Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának megnyitóbeszédéből derült ki. Többek között azt, hogyan tudjuk felhasználni és a mai korban elfogadhatóvá, használhatóvá és eladhatóvá tenni azokat a népi motívumainkat, amelyek a történelem során halmozódtak fel szőtteseinkben, megmentve őket így az enyészettől.
És a vita innen kezdve nyílt. Hallottam olyan véleményt, hogy térségünkben, ahol még mindig faragnak kaput, szőnek szoknyát, harisnyát... ahol egyáltalán még nyomaiban fellelhető a hagyományos népművészet szükség van-e motívumaink butítására?
Személyes válaszom: igen. Ha nem is halt ki belőlem teljesen a néphagyomány, de mindenképp haldoklik. Örvendek annak, hogy bizonyos emberek azon gondolkodnak, hogy hogyan menthetők meg a feledéstől és a múzeumoktól kultúránk formakincsei.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Szerintem nem kellene éppen ennyire határozottan temetni a néphagyományt. Persze szükség van az újszerű megközelítésekre is. De szerintem a legfontosabb szempont a funkcionalitás, a hasznavehetőség. Ma is lehet régi típusú szőttesekből újszerű gúnyákat szabni -hogy az inextexnél maradjunk. Ezzel nem vétünk senki ellen. Megmarad a régi szövéstechnikánk, átörökíthető, valamint az elkészült ruha is modern, divatos, viselhető lehet. Az egész csak képzelőerő és kreativitás (újteremtés -talán?) kérdése. Összegzésként az én véleményem az, hogy van hely a nap alatt mindenkinek, de a székely az maradjon székely :-)
Megjegyzés küldése