Hosszú betegség után, életének 76. évében Budapesten elhunyt Popper Péter. Bár az utóbbi időkben folyamatos orvosi kezelésre szorult, az utolsó napig dolgozott.

"Egyet tanácsolhatok: nem szabad az élményeket meg nem élni. Ha valaki jól élte végig az óvodáséveit, iskolásként nem akar újra óvodás lenni. Ha megélte mindazt, amit az élet kínál egy gyereknek, egy felnőttnek vagy egy idősebb embernek, akkor nem lesz baj. Ha pótlandókat görget maga előtt, akkor lesz a baj. Ki kell iktatni az érzést, hogy átmeneti korszakok vannak az életben. Nincsenek. Az az életem, amit élek, nincs átmeneti korszak, az időskor sem az"

Pihenése legyen csendes, emléke áldott.

Március 31-ig tekinthető meg könyvtárunkban az INEXTEX projekt kiállítása. A svédországból induló kezdeményezés itteni partnere a Csíki Székely Múzeum volt. A tárlat a 2 évig tartó projekt itteni résztvevőinek munkáiba tart bevezetést.

A kiállítás katalógusában a projektről a következőket olvashatjuk: „A divat, a tervezés és a belső díszítés területén történő termékfejlesztés célja a textilművesség területén ránk maradt hagyományok, tapasztalatok, és mindenek felett formai és tárgyi örökségünk hasznosítása volt.”

Hogy mit is kell ezen érteni, az Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának megnyitóbeszédéből derült ki. Többek között azt, hogyan tudjuk felhasználni és a mai korban elfogadhatóvá, használhatóvá és eladhatóvá tenni azokat a népi motívumainkat, amelyek a történelem során halmozódtak fel szőtteseinkben, megmentve őket így az enyészettől.

És a vita innen kezdve nyílt. Hallottam olyan véleményt, hogy térségünkben, ahol még mindig faragnak kaput, szőnek szoknyát, harisnyát... ahol egyáltalán még nyomaiban fellelhető a hagyományos népművészet szükség van-e motívumaink butítására?

Személyes válaszom: igen. Ha nem is halt ki belőlem teljesen a néphagyomány, de mindenképp haldoklik. Örvendek annak, hogy bizonyos emberek azon gondolkodnak, hogy hogyan menthetők meg a feledéstől és a múzeumoktól kultúránk formakincsei.

Itt van egy érdekes oldal, amely a globális felmelegedés hatásait szemlélteti a 80-as évektől napjainkig; pontosabban 2005-ig.
Nem kell egyebet tenni, mint megvárni, ameddig betöltődik az oldal, kiválasztani egy témakört (jéghatár, tengerszint, stb), és az évszámokon mozgatni a csúszkát.
Kellemes szórakozást!

Szerdán, február nyolcadikán Könyvtárunk, a Kárpátaljai Megyei Állami Tévé és Rádiótársaság Magyar Szerkesztőségének egy részét látta vendégül. A hangzatosság kedvéért, optimistán azt is mondhatnánk, hogy közel a felét, mert a jelenlegi Kárpátaljai Magyar Televízió mindössze hét szerkesztőből áll, melyek közül hármat láthatott a közönség, éspedig: Kovács Gézát a magyar szerkesztőség vezetőjét, Vass Tamást operatőrt-hangmestert, illetve Debreceni Mihályt, külső munkatársat.

A találkozás során három film került bemutatásra. Az első, a leghosszabb alkotás a Felső Tiszavídék jelentősebb magyarlakta területeit mutatta be. Ezt követte két 10 perc alatti alkotás. Az egyik Hidi Endre keramikusról készült portréfilm, a másik pedig az Árpád Vonalról szólt.

A közönségnek és a közönséggel a szerkesztők közül leginkább Kovács Géza beszélt. Folyamatosan az volt az érzésem, hogy hírt hozni jött, elmondani, hogy mi van velük. Nem panaszkodott, néha tréfára próbálta fogni a dolgot, de egyáltalán nem mondott biztató dolgokat. Röviden: a 150.000-es kárpátaljai, magyar lakosság, (de a többi ukrajani kisebbség is) egyre lehetetlenebb helyzetben van. Nem lehet már anyanyelven felvételizni, érettségizni sem. A jelenlegi törvényeket figyelembe véve pedig az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karára is ukránul kell felvételizni. Szó esett még a Vereckei hágón felállított emlékmű megrongálásáról is, a tettet viszont az importált nacionalizmus számlájára írta. A helyiek, még ha különböző nemzetiségűek is, jól megvannak egymással - mondta.

A találkozón többen is lehettek volna, jószerivel sajtósok duzzasztották a tizenahány közönséget, de a „civiliek”-nek is általában közük volt a filmezéshez, de legalább is a fényképezőgéphez.

Egyre inkább meggyőződésem, hogy az udvarhelyiek bizonyos szempontból érzéketlenek mindazzal szemben, ami kívül van Udvarhelyen; a szórvánnyal szemben.

A kárpátaljai szerkesztők erdélyi körútját a Hargita Megyei Kulturális Központ pályázata tette lehetővé, melynek célja a határon túli képzőművészeti intézményekben dolgozók találkozásának elősegítése és a szakmai kapcsolatrendszer kialakítása. Városunkba a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont közbenjárásával érkeztek A karaván további útja Szebenen keresztül Szeredába visz. Előttünk Brassóban voltak.

Önkiszolgáló könyvtár nyílt Bécsben :)
Az ötlet tőlünk nyugatabbra már ismert, és hál' Istennek azért nem veszélyezteti a könyvtáros társadalmat, mert ez a minden formaságokat nélkülöző könyvtár az anyagias világszemlélet ellen tiltakozik.

1001 könyv, viszont nem 1001 éjszaka alatt. Ime egy lista, amely az írásbeliség azt az 1001 könyvét tartalmazza, amelyeket mindenképpen el kell(ene) olvasni halálunkig.
Ez a lista viszont nem szentírás. Példának okáért tudnék olyan könyvet mondani, amelyet szerintem kellene elolvasni, de nincs rajta.
Kellemes olvasgatást!

„Az ember a természet egyetlen teremtménye, amelyik tudatában van annak, hogy meg fog halni. Ezért, és csakis ezért, mélységesen tisztelem az emberi fajt, és hiszem, hogy a jövője sokkal jobb lesz, mint a jelene. Annak ellenére, hogy tudja, a napjai meg vannak számlálva, s akkor ér véget minden, amikor a legkevésbé várja, úgy vívja meg élete csatáit, mintha méltó lenne az öröklétre.”

Coelho: A zarándoklat